Főszereplőnk abban az időben csupán 9 éves lány, eltévedt a romhalmazok útvesztőjében, és súlyosan megsebesült. Hosszú fehér haja belelóg kék szemébe, és szakadt ruhában, a porban ülve pityereg és vár.
Vár, hogy valaki megmentse, de senki sem jön. Kétségbeesetten összekuporodik a földön.
A közelében felrobban valami, amitől megijed. Próbál elmenekülni onnan, de a lába és a szeme megsebesült. Nagyon fél, retteg attól, hogy így fog meghalni, remény nélkül. Próbál egyben lévő épületek felé menni, de összeesik egy romos lakóház előtt.
Az épületben, van egy, a lánynál talán két évvel idősebb fiú. Az ablakból nézi, hogy mi folyik odakint, mikor meglátja, hogy valaki összeesett. Kirohan megnézni, és látja, hogy egy lány az. Megérinti a csuklóját. Érezni a pulzusát. Beviszi az épületbe, a második emeletre, és leteszi a rogyadozó kanapéra. Keres egy kis borogatást, és elkezdi letörölni a lányról a koszt és a vért. Ekkor hirtelen kékes fénnyel elkezd ragyogni. A fiú azt sem tudja mit kéne most csinálnia, mikor a szeme láttára válik valaki folyékony halmazállapotúvá és folyt le a kanapéról az ölébe.
- Víz? - lepődött meg, és egy kicsit megijedt, hogy mi van, ha így megfullad.
Ám ez csak egy pár pillanatig tartott. Elhalványodott a ragyogó fény és visszakerült eredeti formájába. A fiú ölében feküdt, mikor elkezdett ébredezni.
Az első amit meglátott egy zöld szempár volt, aztán mikor felocsúdott, hogy egy idegen ölében van, nagy levegőt vett, sikítani akart. De a fiú gyengéden befogta a száját, jelezve, hogy nem fogja bántani , bízzon benne. Pár másodperc múlva a lány szívverése visszaállt a normális ütembe, azaz lenyugodott, így a fiú elengedte.
A lány meg akarta kérdezni, hogy ki mentette meg, de hirtelen fájdalmat érzett a fejében. Apró kezével megfogta a homlokát, remélve, hogy elmúlik a fájdalom. Még egyszer a fiú szemébe nézett, mielőtt elájult.
Eltelt pár hét.. pár hónap.. talán több is mint egy év.. de a lány nem ébredt fel.. Idő közben a háború véget ért, a főbb városokat úgy-ahogy újjáépítették. A fiú anyukája örökbe fogadta a lányt.
Haru hugicájának neve Lucy Waterheart lett.
A felújított épület alsó szintjén kávézó fog nyílni, a felsőbb szinteken laknak. A gyerekeknek közös szobájuk lett, beépített medencével és kosárpalánkkal és mindennel ami kell. A szobában volt egy hatalmas ágy, itt tartották életben a lányt amíg kómában van. A szobának egy hatalmas, talajtól plafonig érő ablaka van, ahonnan tökéletesen látni a naplementéket.
A lánynak rengeteg szép holmit vettek, annak reményében, hogy egyszer fel fog ébredni, pedig már 3215 hónapja alszik, ami Földi években számítva több mint 1 év. X256-ban 20.hónap 70.napján nyöszörgést lehetett hallani a szobából. Haru odarohant az ágyhoz, óvatosan ráült a takaróra, és a lány fölé hajolt, és várta, hogy kinyissa a szemét.
Mikor a lány szempillái lassan felemelkedtek, az első amit meglátott, az a fiú zöld szemei voltak. Felismerte ezt a szempárt, körbenézett a nagy szobában. Semmi másra nem emlékezett. Aggodalom és félelem ült ki arcára. " Miért nem emlékszem semmire? " - gondolta magában, legalábbis úgy hitte, hogy gondolja, de hangosan is kimondta.
- Nyugodj meg. Háború volt, megsebesültél, 'kiestek' az emlékeid. Én Haru Waterheart vagyok, a bátyád. Téged Lucy-nak hívnak. Ez a mi szobánk. Nem kell félned. Hoztam neked valamit. - mikor látta, hogy a lány megnyugodott, megmutatta a kezében lévő kék masnis csatot. Tekintetével azt kérdezte, hogy nem bánja-e, ha feltűzi. A lány lassan, óvatosan, bizonytalanul igent bólogatott, és a fiú feltűzte a lány szemébe lógó tincseit a csattal. - Hihetetlenül jól áll. - mondta és bátorítóan mosolygott hozzá. " Kiemeli a szeme színét. Milyen gyönyörű teremtés. " gondolta magában. - Fel tudsz kelni? - kérdésével együtt a kezét a lány felé nyújtotta, hogy felsegítse. De ahhoz, hogy elfogadjuk valaki kezét, bíznunk kell benne. Lucy bizonytalan volt.
- Onii-chan? (/Bátyó?/) - fordította el fejét a lány, mint a kiscicák, akik nem értenek valamit. Végül megfogta a fiú kezét, felült, kicsúszott az ágyból. Megpróbált felállni, de gyenge lábai összerogytak alatta. A fiú elkapta, megtartotta, és magához ölelte a lányt.- Nem is tudod mennyire hiányoztál hugicám! - őszintén boldog volt, szívverése is felgyorsult, amit Lucy tökéletesen hallott. Mostmár nem kételkedett, teljesen megbízott a fiúban. - Van kedved úszni? Én imádok! - mondta halkan Haru és továbbra is ölelgette kawaii (/imádnivaló/) hugát.
- Nem tudom.. nem emlékszem, hogy tudok-e, vagy, hogy szeretek-e úszni.. - amíg ezen töprengett a lány, bátyja háta mögé nézett, és észrevette a medencét.
A víz felszínén gyönyörűen tükröződött az ablakon beáramló napfény. Lucy-nak szokatlan ez a hirtelen napfény (a sok alvás után) , pupillái összehúzódnak. Macskához illő módon megdörgölte a szemét, majd fejét Haru mellkasának döntötte.
- Haaruuuu! Haaruuu! - egy idegesítő hang töri meg ezt az idilli képet. Az említett anyukája viharzik be a szobába, ám mikor meglátja, hogy lánya felébredt, kirohant a szobából, majd egy kis dobozkával a kezében tért vissza.- Úgy örülök, hogy jól vagy! Ez a tiéd! - mondta teli érzelmekkel, meghatottan, és a lány felé nyújtotta a dobozkát.
- Elnézést... nem emlékszem magára... - mondta a lány szégyenkezve annak a hölgynek, akit azelőtt még sosem látott.
- Haaruuu! - fordult Cathlyn a fia felé. - Miért nem mondtad el neki, hogy én vagyok az édesanyja?!? - vérig sértetten, csalódottan, felháborodottan az ágyra dobta a dobozkát, és kiviharzott a szobából. " Mik voltak azok a macskafülek? "
A fiú nagyot sóhajtott, a lány pedig kinyitotta a dobozkát, amiben egy cetlit és egy érdekes medált talált. A cetlin ez állt: " Az én kis tündérkém 11. szülinapjára "Ezek szerint a medál egy fekete tündért akar ábrázolni. (/ Fairy Tail *----* /)
- Születésnapom van? - lepődött meg Lucy, majd egy kis segítséggel felvette a nyakláncot.
- Nemrég volt, csak átaludtad. .. Szóval.. ha van kedved úszni, akkor arra találsz fürdőruhát, és át is tudsz öltözni - mutatott a lány gardróbja felé, ő pedig az azzal szembe lévőbe ment. Két perc múlva Haru már úszkált is. Eközben a lány talált valamit a gardróbban: egy plüssnyuszit!- Bátyó! Kié ez a nyuszi? - kiabálta édes kis hangocskáján a lány a gardróbból.
- Oh, az a tied. A 10. szülinapodra kaptad volna. De ha tetszik akkor nyugodtan vedd el. Végül is a tied. - mondta a fiú, miközben a víz felszínén lebegett.A lány végül talált egy fürdőruhát és felpróbálta. Ez inkább hasonlított valami matróz féle ruhára, de végül is mindegy miben van. A bátyját talán nem fogja zavarni. Ráadásul az a fekete térdzokni...
Lucy óvatosan előbújik a gardróbból, kicsit fél, hogy talán így nem fog tetszeni a bátyjának. Hiszen több mint egy évet várt arra, hogy felébredjen. És sok mindent elfelejtett, mi van ha így már nem fogja szeretni a tesója? Bizonytalanságát elrejti, csupán halvány pír jelenik meg arcán miközben odasétál a medencéhez. Haru mikor kiemelkedik a vízből levegőért, és megpillantja drága hugicáját, egy ütemre kihagy a szívverése, és elállt a lélegzete/szava. Ki se lehet fejezni, hogy mennyire gyönyörűnek tartja Lucy-t. Tátva maradt szájjal bámulja a lányt, aki ettől zavarban van, de próbálja leplezni. Leül a medence szélére és a vízben lebegő fiút nézi. " Miért nem mond semmit? Ilyen csúnya vagyok? " -gondolja a lány. Végül bátorságot vesz egy kérdés erejéig.
- Nem erre számítottál, mi?
Haru észbekapott, becsukta a száját és pislogni kezdett.
- Igaz.. nem erre számítottam... - dadog a fiú, mert ezelőtt még sose érzett így, de most sem akar, hiszen a saját huga iránt nem érezhet így. Mikor meglátja Lucy arcán, hogy elszomorodik, folytatja a mondatot - .. sokkal szebb és élénkebb vagy mint valaha ... - de hiába nem akar így érezni, mégis elpirul. Ahogy a lány is elpirul, de az kevésbé feltűnő, mert a naplemente vöröses fénye megvilágítja. Szép volt a naplemente is, de közel sem annyira mint ez a testvérpárocska akik egymást bámulták.
- Nem jössz be a vízbe? - jutott Haru eszébe, hogy ezért vannak így. Lucy ujjával megérintette a víz felszínét. ' Hideg! ' Gyorsan gondolkodott, hogy milyen mentséget találjon ki, hogy ne kelljen bemennie a vízbe.
- Hát.. szerintem nem kéne rögtön aznap úszkálnom amikor felébredtem.. lehet, hogy nem is tudok úszni.. és nem akarok megfázni... - szabadkozott dadogva, és csak az jött ami eszébe jutott.
- Na, ne kéresd magad. - gonosz mosoly jelent meg a srác arcán, megfogta a lány kezét, és berántotta a vízbe!
- "Kyaaaaaa"!! - sikított fel Lucy - Ez isz-szony-nyat hid-d-deeeeg-g!! - fagyoskodik szegény, és Haruba kapaszkodik, mivel nem ér le a lába. Nem meri elengedni, nem akar elsüllyedni, és talán kicsit túlságosan is rácsimpaszkodott a srácra. A lábait a dereka körül kulcsolta össze, a kezeit pedig a fiú nyaka köré tekerte. A lány csak arra gondol, hogy " Mekkora idióta! Miért kellett berántani? Megfagyoook! " és szó szerint vacogott a kis drága. De Haru eközben másra gondolt... illetve csak arra, hogy egy lány vizes teste szorosan rátapad, és az ágyékánál van a csípője... nem tudja nem visszafogni, hogy ne legyen vörös a feje. Két kezével hirtelen megragadja a lány derekát és kiteszi a lányt a medence szélére.
- Bo-Bocs-Bocsánat...! - mondta a fiú dadogva, de nem azért mert fázott, hanem valami megmozdult a fürdőnadrágjában.... - K-Ki kell mennem a mosdóba! - olyan gyorsan ment, hogy a lányra fröcskölte közben a vizet. Szegény lány azt se tudja mi volt ez, és vacogva keresi a törülközőt (ami persze a fürdőszobában van). A fiú épp elkezdene hokizni ... mikor a lány kopog.
- Nem találok törülközőt és me-megfagyok! Adnál egyet? - lassan kinyílik az ajtó.. Haru gyorsan felhúzza a gatyáját és előkap egy törülközőt, és odadobja a lánynak. Lehet, hogy pont a lány fejére dobta, de azelőtt meglátta, hogy áll ... De a törülköző legalább eltakarja az elvörösödött fejét. Becsukja az ajtót és megy a gardróbjába visszaöltözni.
Megtalálja a plüssnyuszit és megöleli.- Bátyó, ma este együtt alszunk ügye? - kérdezte, mikor látta, hogy az említett végzett a fürdőben. Majd a lány odasétált a nagy ablakhoz, még éppen látta, ahogy az Edolasi horizonton eltűnik a nap. Gyönyörű.
Csak az szomorította el kicsit, hogy még sok romos házat látott. Arra gondolt:" Bárcsak segítene nekik valaki. "
A hősük szeretne lenni, ez az álma.
A lány a nyuszijával együtt bemászik az ágyba a takaró alá. Becsukja a szemét, várja, hogy a bátyja is így tegyen.
Mikor a fiú elhelyezkedett, a lány ráugrott, megölelte, és megpuszilta.
- Szeretlek, onii-chan! - mondta kawaii hangon, majd lepihent mellette, és el is aludt.
- Én is - mondta olyan halkan Haru, hogy ne ébressze fel drága hugicáját. Mosolyogva aludt el.
( író:
De csak majd ezután kezdődik a történet, remélem felkeltette az
érdeklődéseteket! ^^ :3 )
